Oroszország ma a NATO számára az egyik legnagyobb kihívást jelenti. A NATO az oroszok bomlasztási kísérleteire azzal adhatja meg a legjobb választ, ha tagállamai összetartanak és megerősítik elrettentő katonai képességeiket - mondta a katonatiszt.
Oroszország elégedetlen a mai világgal, "amely a nyugati típusú liberális demokrácián alapul, és igyekszik azt a neki jobban megfelelő nemzeti társadalmi modell irányába módosítani" - szögezte le Petr Pavel. (Szíriai légicsapás: reagáltak az oroszok - nem kellett volna.)
Kapcsolódó
Szerinte Oroszország nem folytat klasszikus katonai agressziót a NATO ellen, hanem a hibrid háborúra helyezi a hangsúlyt, különösen a propagandára, amelyet a hagyományos médiában és a közösségi hálózatokban terjeszt. Megjegyezte: Oroszország bomlasztó és dezinformációs politikáját nagyon hatékonyan csinálja, kihasználva a nyugati társadalom nyitottságát és az információáramlás szabadságát - írja az MTI.
A NATO katonai bizottságának elnöke szerint a szervezet tagállamainak össze kell tartaniuk és meg kell erősíteniük védelmi képességeiket. Mint megjegyezte, a tagállamoknak be kell tartaniuk kötelezettségvállalásukat, hogy fokozatosan a GDP két százalékára emelik védelmi kiadásaikat.
A tábornok szerint a NATO azért erősíti katonai jelenlétét a balti országokban és a Fekete-tenger térségében, hogy elrettentse Oroszországot a további agresszív lépésektől.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve