Sigmar Gabriel a dpa német hírügynökségnek csütörtökön nyilatkozva párhuzamot vont a július 7-8-i hamburgi G20-csúcstalálkozó utáni, illetve a Charlottesville-ben történt zavargásokat követő belpolitikai viták között. Mindkét esetben azonosnak tekintették a szélsőjobb- és baloldali erőszakot, ráadásul a németországi eseményeket megpróbálták felhasználni a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elleni politikai támadásra - mondta. "Noha itt igazi jobboldali terrorizmussal van dolgunk, amivel összevethető baloldali terrorizmus nincs" - mondta a német külügyminiszter az MTI szerint.
Vezető német jobboldali politikusok a hamburgi anarchista zavargások kapcsán azzal vádolták a szociáldemokrata pártot, amely a német kikötővárost kormányozza, hogy szemet huny a baloldali szélsőségesség felett. Az SPD-s Gabriel hangsúlyozta, hogy nem akarja a hamburgi rendzavarásokat alábecsülni, de Németországban "nem lehet egyenlőségjelet tenni a bal- és jobboldali szélsőségesek közé". (Egyre többen hagyják ott Trumpot.)
Kapcsolódó
Charlottesville-ben szombaton egy szélsőjobboldali rendezvényen szabadult el az erőszak: ellentüntetők jelentek meg, és a két csoport verekedését a rendőrségnek kellett megfékeznie. Az összecsapás után néhány órával egy gépkocsi nagy sebességgel több száz ellentüntető közé hajtott, aminek következtében egy fiatal nő meghalt.
Donald Trump első nyilatkozatában általánosságban ítélte el az erőszakot, és nem nevezte nevén a fehér fajgyűlölőket, a neonácikat és a Ku Klux Klan tagjait. Emiatt számos bírálat érte az elnököt, aki a későbbiekben megnevezte az atrocitások felelőseit.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve