Tavaly már a második egymást követő évben nem volt természetes népességnövekedés: 5 millió születésre ugyanis 5,3 millió elhalálozás jutott, így a lakosok számának növekedése egyértelműen a bevándorlásból fakadt.
Az EU legnépesebb tagállama továbbra is Németország 83 millió fővel, Franciaországban 67 millióan, az Egyesült Királyságban 66,6 millióan, Olaszországban 60,4 millióan, Spanyolországban 46,9 millióan, Lengyelországban pedig 38 millióan élnek. E hat államban él a 28 tagú unió lakosságának 70,6 százaléka.
A népesség 18 tagországban nőtt 2018-ban, tízben pedig - köztük Magyarországon - csökkent. A legnagyobb emelkedést Máltán, Luxemburgban, Írországban, Cipruson és Svédországban regisztrálták, míg a skála másik végén Lettország, Bulgária, Horvátország, Románia és Litvánia áll.
Magyarország lélekszáma nagyjából 5,6 ezer fővel csökkent, így 2019 elején 9 millió 772 ezer volt, ezzel az EU össznépességének 1,9 százalékát teszi ki. A 93,5 ezer élve születésre 131,2 ezer elhalálozás jutott - áll az Eurostat jelentésében.
A születésszám tovább csökkent, ezer lakosra átlagosan már csak 9,7 újszülött jutott az EU-ban. 2017-hez képest majdnem 118 ezerrel volt kevesebb az újszülöttek száma.
Lakosságarányosan a legtöbb gyerek Írországban látta meg a napvilágot (ezer főre átlagosan 12,5), majd Svédország (11,4), Franciaország (11,0) és Nagy-Britannia (11,0) következik. A sereghajtók szinte kivétel nélkül dél-európai államok, Olaszország (7,3), Spanyolország (7,9), Görögország (8,1), Portugália (8,5), Finnország (8,6), Bulgária (8,9) és Horvátország (9,0).
A halálozási arány Írországban a legalacsonyabb, ahol tavaly 6,4 haláleset jutott ezer lakosra, ezt Ciprus (6,6 ezrelék), Luxemburg (7,1), Málta (7,6), Hollandia (8,9), illetve Spanyolország és Svédország (9,1) követi. Ez az arány Bulgáriában (15,4), Lettországban (15,0), Litvániában (14,1), Romániában (13,5) és Magyarországon (13,4) volt a legmagasabb. Az EU átlagában ezer lakosra átlagosan 10,4 elhalálozás jutott.
Ezekből adódóan a legmagasabb természetes növekedési rátát Írország (6,1 ezrelék), Ciprus (4,1), Luxemburg (3,2), valamint Svédország (2,3) és Franciaország (2,2) vezeti. A természetes fogyás Bulgáriában (6,6 ezrelék) volt a legnagyobb, majd Lettország (4,9), Litvánia (4,1), Horvátország, Magyarország és Románia (egyaránt 3,9) következik - írta az MTI.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve