Azok, akik 2019 második felétől mennek nyugdíjba Lengyelországban, évente körülbelül 500 zlotyt (38 ezer forint) nyernek azon, hogy egyre nagyobb bevándorló csoport dolgozik a hazájukban - véli Marcin Lipka lengyel elemző, a Cinkciarz.pl szakembere. Véleményét arra alapozza, hogy az országba érkező vendégmunkások a munkájukkal jelentősen hozzájárulnak a gazdaság működéséhez.
Többségükben fiatal, munkára kész személyekről van szó, akik javítják az elöregedő lengyel társadalom korösszetételét. Csak ukrán vendégmunkásból, akik fizetik a társadalombiztosítási hozzájárulást és más formában is adóznak, 440 ezer van az országban. Ennek köszönhetően, azok, akik 2019 második felében vonulnak nyugdíjba évi 500 zlotyval fognak többet kapni.
A nyugdíjvalorizációs törvény értelmében ugyanis a nyugdíjasok járandósága az inflációtól, illetve a biztosítottak befizetéseinek bővülésétől függ, és nemzeti bank adataiból kiderül, hogy az összes dolgozó 0,8 százalékát az ukránok tették ki. Így nekik is köszönhető, hogy a nyugdíjbefizetések Lengyelországban 2016 és 2018 között körülbelül 2,5 százalékkal emelkedtek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve