Az amerikai e-kereskedelem óriás, az Amazon megnyitotta következő lengyel logisztikai központját - adta hírül a Business Insider lengyel kiadása. A Szczecin melletti Kolbaskówban van a raktár, ahol több mint 1000 dolgozót alkalmaznak. Az Amazon 2014 óta több mint hárommilliárd zlotyt (225 milliárd forint, a 4-es metró költéségének fele) fektetett be Lengyelországban lévő érdekeltségeibe.
Két raktár már eddig is működött Wroclawban és Poznan mellett. Az új bázisról európai és lengyel megrendelőket is kiszolgálnak. Az Amazon azért döntött a tengerparti hely mellett, mert közel van az autósztráda és repülőtér is. Heti hét napon át, napi 24 órában dolgoznak, hiszen így működik az internet is.
Kapcsolódó
Az új raktár területe 150 ezer négyzetméter (a budapesti WestEnd bevásárlóközpont területének háromnegyede), a klimatizált csarnokot 410 millió zlotyból építették fel. Az építkezés 10 hónapig tartott, a két váltásban dolgozó alkalmazottak bruttó órabére 15 zloty (1100 forint).
A nyitókép forrása: Reuters
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve