Jóváhagyták a kiadatást - közölte a vádhatóság a belga bíróság csütörtöki döntésére hivatkozva. A két ország hatóságainak még meg kell egyezniük az átszállítás részleteiről a VRT flamand közszolgálati televízió beszámolója szerint. Szakértők viszont azt közölték, hogy a kiadatásra ennek ellenére minden bizonnyal hamar sor fog kerülni.
A 26 éves, francia állampolgárságú Abdeslam ügyvédje délelőtt közölte, védence a lehető leghamarabb francia bíróság elé kíván állni, hogy az ottani hatóságokkal együttműködve "magyarázatot adjon" a november 13-án elkövetett merényletsorozatban játszott szerepére.
Abdeslamot március 18-án fogták el a brüsszeli Molenbeek negyedben, mindössze néhány száz méterre a szülei házától. A férfit, akit a rendőrök lábon lőttek az akció során, egy szigorúan őrzött börtönbe szállították Bruggeben.
A VRT arról számolt be az előző héten, hogy a nyomozók szerint Abdeslam és társai több helyszínen végrehajtott lőfegyveres rajtaütéseket terveztek Brüsszelben, és ezekkel egy időben mások öngyilkos robbantásokat követtek volna el. Abdeslam ügyvédje ugyanakkor korábban kijelentette, védencének nem volt tudomása arról, hogy merényletek várhatók a belga fővárosban.
A francia fővárosban hét helyszínen elkövetett tavaly novemberi merényleteknek 130 halálos áldozatuk volt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve