A Dnevnik internetes lap tudósítása szerint Nikolaj Nencsevet azzal vádolják, hogy utasította az illetékes igazgatót, "fektesse" a repülők felújítására a MiG repülőgépgyártó orosz társasággal kötött megállapodás végrehajtását, s az ügyészség szerint emiatt került veszélybe az ország biztonsága.
A felújítás elhúzódása miatt a pilóták a NATO által előírt 180 órás éves repülési ideje helyett mindössze 33 órát repülhettek. A tréning hiánya pedig súlyos katasztrófákhoz vezethetett volna. Ugyancsak hátráltatta a miniszter a pilótaképzést.
Az ügyészség korábban már elindított egy eljárást a védelmi miniszter ellen egy egyenruha-közbeszerzési ügyben, annak vizsgálata során bukkantak az újabb vádat megalapozó bizonyítékokra.
A bolgár kormány, így a védelmi miniszter is ügyvivői státusban látja el feladatait. Bojko Boriszov miniszterelnök lemondott a tavaly novemberi elnökválasztás után, amelyen pártjának jelöltje veszített az ellenzéki szocialista párt által is támogatott Rumen Radevvel szemben.
A január 22-én hivatalba lépő új elnök a parlament feloszlatását, ideiglenes kormány kinevezését és új választások kiírását helyezte kilátásba.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve