Bloomberg - aki nemcsak polgármestere volt New Yorknak, hanem a róla elnevezett vállalatbirodalom milliárdos tulajdonosa is - hosszú hónapokig tartó találgatásoknak vetett véget bejelentésével. Az üzletember a Bloomberg View honlapján közzétett állásfoglalásában közölte döntését.
Bloomberg hónapokon keresztül készítette elő a terepet esetleges indulásához: tanácsadói, majd közeli munkatársai beszéltek a sajtónak arról, hogy fontolgatja indulását. Programvázlatot is nyilvánosságra hoztak, majd februárban ő maga beszélt ilyen jellegű terveiről a brit Financial Times újságírójának. Liberális gazdaságpolitikát és konzervatív társadalompolitikát kínált volna a választóknak. Egyik párthoz sem csatlakozva, függetlenként indult volna. Mostani állásfoglalásából azonban az derül ki, hogy meglátása szerint ezzel a republikánus Donald Trump esélyeit javítaná, s ezt semmiképpen nem akarja.
"Nem engedhetjük meg, hogy Amerika ismét nagy legyen annak az árán, hogy hátat fordítunk értékrendszerünknek, amely a világ legnagyszerűbb nemzetévé tett bennünket. Túlságosan is szeretem országunkat ahhoz, hogy szerepet vállaljak egy olyan jelölt megválasztásában, aki meggyöngítené egységünket és elhomályosítaná jövőnket" - olvasható Bloomberg bejegyzésében.
Szombati véleménycikkében Bloomberg külön is kitért Donald Trumpra, a New York-i milliárdos üzletemberre, aki pillanatnyilag a közvélemény-kutatásokat és az előválasztási eredményeket illetően is a republikánus tábor esélyes elnökjelöltje. Trump kampányát Bloomberg megosztónak és demagógnak nevezte, hozzátéve, hogy ő még ilyen választási hadjáratra nem emlékszik. Meglátása szerint Trump az emberek előítéleteire és félelmeire épít. Rémülettel töltik el őt Trump muszlimellenes fenyegetődzései is, valamint a Kína és Japán ellen "beígért" kereskedelmi háború víziója.
Trump "tudatlanságot mímel a fehérek felsőbbrendűségét illetően" - szögezte le Bloomberg, utalva arra, hogy David Duke, a fehérek felsőbbrendűségét hirdető Ku Klux Klan egykori vezetője támogatásáról biztosította Trumpot, ő viszont először egyáltalán nem határolódott el Duke-tól, majd amikor helyzete már tarthatatlanná vált, azzal próbálta mentegetni magát, hogy nem is tudja, kiről van szó. Michael Bloomerg szerint ezek a lépések megosztják az amerikaiakat, külföldön pedig aláássák az ország morális vezető szerepét a világban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve