Egyetlen elnökjelölt, a liberális demokrata párti Vlagyimir Zsirinovszkij jelent meg az első orosz választási rádióvitán, a többi három jelölt megbízottat küldött maga helyett - idézi az MTI Ella Pamfilova, az orosz Központi Választási Bizottság elnökének bejelentését.
Az orosz elnökválasztási törvény elvileg lehetővé teszi, hogy az elnökjelöltek akadályoztatásuk esetén a hivatalos megbízottjaikkal képviseltessék magukat a kampányeseményeken, akiknek több tucatnyi vagy több száz nevet tartalmazó listáját az érintettek leadták a Központi Választási Bizottságnál. De ez csak arra az esetre vonatkozik, ha a jelölt beteg, vagy a szolgálati kötelezettségei nem teszik lehetővé.
Kapcsolódó
A bizottság titkára, Maja Grisina közölte, hogy az első rádióvitában a nyolcból négy jelöltnek kellett volna részt vennie, ám hárman közülük betegségre hivatkoztak, vagy nem jelentek meg.
A szavazólapon a március 18-án tartandó elnökválasztáson Szergej Baburin (Oroszországi Össznépi Szövetség), Pavel Grugyinyin (Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja), Vlagyimir Zsirinovszkij (Oroszországi Liberális Demokrata Párt), Vlagyimir Putyin (független), Kszenyija Szobcsak (Polgári Kezdeményezés), Makszim Szurajkin (Oroszország Kommunistái), Borisz Tyitov (Növekedés Pártja) és Grigorij Javlinszkij (Jabloko) neve szerepel majd.
A VCIOM állami közvélemény-kutató intézet múlt héten közölt adatai szerint Putyin a szavazatok 69,5, Grugyinyin a 7,5, Zsrinovszkij pedig az 5,3 százalékára számíthat. Javlinszkij a voksok 1,4, Szobcsak a 0,9, Baburin a 0,4, Tyitov a 0,3, Szurajkin pedig a 0,1 százalékát kapná meg.
Grugyinyin a Rosszija 1 televízió szerint még mindig nem igazolta hitelt érdemlően a Központi Választási Bizottságnak, hogy bezárta két ausztriai és két svájci bankszámláját. A kommunista jelöltre több ellenfele szerint nem vet jó fényt az sem, hogy a fiának háza van a NATO- és EU-tag Lettországban.
Az orosz legfelsőbb bíróság egyébként hétfőn elutasította Szobcsak keresetét, aki arra hivatkozva szerette volna Putyint kizáratni a választásról, hogy a jelenlegi államfő két egymást követő alkalommal, 2000 és 2008 között már betöltötte az elnöki posztot.
A külföldön szavazó orosz állampolgárok 145 országban 393 választóhelyiségben adhatják le voksukat.
Putyin legnagyobb kritikusa, az ellenzék vezéralakja, Alekszej Navalnij nem indulhat el az orosz választáson, mert egy - sokak szerint koncepciós eljárásban - ellene született ítélet miatt eltiltották ettől.
A fotó forrása: Pixabay.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve