A török vezetés a két és fél évvel ezelőtti hatalomátvételi kísérletért az 1999 óta az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónokot és nemzetközi mozgalmát vádolja. Gülen tagadja, hogy bármi köze lett volna az incidenshez. Ankara szerint az ott fegyveres terrorszervezetnek nyilvánított hálózat tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami szférába, így a rendőrségbe is.
A Habertürk arról számolt be, hogy a gyanúsítottak a 2010-es rendőrbiztosi vizsga írásbeli fordulója előtt a Gülen-mozgalom tagjaiként hozzájutottak a kérdésekhez, és megosztották azokat a hálózat többi tagjával.
A keddi hatósági műveletnek a főváros, Ankara volt a központja, de az előállítások az ország 81 tartományából még további 75-re kiterjedtek. A puccskísérlet utáni első néhány naptól eltekintve a mostani az elmúlt két és fél év egyik legnagyobb őrizetbe vételi hulláma.
A feltételezett gülenisták elleni fellépés 2016 júliusa óta szakadatlan. Eddig összesen csaknem 220 ezer embert, köztük katonákat, rendőröket, bírákat, ügyészeket, tanárokat, orvosokat, üzletembereket, újságírókat vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy közük lehet a mozgalomhoz és azon keresztül az összeesküvéshez. Mintegy 17 ezer embert már elítéltek, nagyjából 14 ezren pedig még továbbra is előzetes letartóztatásban ülnek - írta az MTI.
Erdogan rendszeres tisztogatásai nem közvetlenül csak a puccsistákat sújtják, hanem a hálózat tagjait és Gülen támogatóit is, ami miatt számos nemzetközi bírálat érte a török kormányzatot.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve