Az 59 éves volt vezérezrest a bíróság bűnösnek találta abban, hogy 2008-ban 450 ezer rubel kenőpénzt fogadott el egy katonatiszttől, s annak fejében szolgálati lakást ígért számára - közölte Szergej Micuk, a moszkvai helyőrség katonai bíróságának szóvivője.
A nyomozók szerint a katonatiszt feljelentette a parancsnokot, amikor nem tudott beköltözni a Csirkin által ígért lakásba, mert abban már egy másik család lakott.
A bírósági döntés után Csirkint lefokozták és a tárgyalóteremben őrizetbe vették. Az elkövetett bűncselekmények idején a tábornok a moszkvai és a Volga-uráli katonai körzet szárazföldi erőinek parancsnoka volt. 2012-ben nevezték ki a szárazföldi erők főparancsnokának, majd 2013 végén menesztették, amikor az Orosz Nyomozati Bizottság katonai ügyészségi részlege vádat emelt ellene csúszópénzek elfogadása miatt.
A Csirkin elleni ítélet egyik ritka esete egy magas rangú katonatiszt felelősségre vonásának Oroszországban, ahol a korrupció valóságos "népbetegségnek" számít.
Május végén az orosz védelmi minisztérium egyik magas rangú tisztviselőjét, Jevgenyija Vasziljevát ítélték ötévi börtönre nagy értékben elkövetett csalás vádjával. Az ügy miatt 2012-ben menesztették Anatolij Szergyukov védelmi minisztert is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve