A tűzben, amely a húszezer lakosú Bohumín egy 13 emeletes lakóházának 11 emeletén ütött ki, 11 ember meghalt és tízen megsérültek. Két személy kórházban fekszik, állapotukat súlyosnak minősítették az orvosok.
Csehországban az utóbbi évtizedek legtragikusabb lakóháztüzéről van szó. A polgármester-helyettes szerint a család már régóta él a városban, és eddig soha nem volt velük probléma. "Olyan értesüléseim vannak, hogy nem szomszédsági, hanem családi vitákról van szó. A családtagok többségét csehek alkották" - mondta Bruzl a hírügynökségnek.
Szerinte a család ünnepelni jött össze, a tüzet szándékosan okozta az a személy, akit nem hívtak meg az ünnepségre. A rendőrség vasárnap reggel azt közölte, hogy a bejárati ajtó körül "nagyon gyúlékony anyag" nyomait fedezték fel, ami megmagyarázhatja, miért terjedt el a tűz olyan gyorsan, és szinte esélyt sem adott a lakásban tartózkodóknak a menekülésre.
A közszolgálati cseh televízió a lakókra hivatkozva azt jelentette, hogy a tragédiát nagy valószínűséggel egy, a 11. emeleten lakó személy okozta, aki ismeretlen okok miatt felgyújtotta a lakás ajtaját. Bruzl azt mondta, hogy az illető nem lakott a házban, de tagja volt az ünneplő családnak.
A feltételezett tettest a városi rendőrség még szombat este elfogta és átadta az állami rendőrségnek. További részleteket a tragédiáról egyelőre a hatóságok nem hoztak nyilvánosságra. Néhány kereskedelmi hírportál szerint az őrizetbe vett személy elismerte, hogy ő okozta a tüzet.
A toronyházban jelenleg nincs áram- és gázszolgáltatás, mert a tűz és a tűzoltók beavatkozása nyomán a házban lévő vezetékek megrongálódtak, így ellenőrzésre és javításra szorulnak. A ház legfelső emeletein lévő lakások lakhatatlanná váltak. A házból mintegy 150 ember kellett ideiglenesen kiköltöztetni.
Ez volt a legtragikusabb lakóháztűz Csehországban az utóbbi évtizedekre visszatekintve. Tíz éve, 2010 októberében Prágában egy lakóháztűzben kilenc hajléktalan vesztette életét. Nyolc halálos áldozata volt idén januárban a német határhoz közeli Vejprty egyik betegotthonában, illetve 1995-ben a prágai Olympic szállóban keletkezett tűznek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve