Donald Tusk arról számolt be, hogy az Európai Bizottság tájékoztatta, a tárgyalódelegációk szintjén elfogadták a nyilatkozatot, ami politikai szinten is "elvi megállapodást" jelent, ezért most megküldi a szöveget a brit kilépés után is bennmaradó tagállamok képviselőinek - írja az MTI.
A huszonheteknek alacsonyabb szinten zöld utat kell adniuk ahhoz, hogy a vasárnapi soron kívüli EU-csúcson hivatalosan is az uniós állam- illetve kormányfők elé terjeszthessék jóváhagyásra a politikai nyilatkozatot a kiválás feltételrendszeréről szóló, már véglegesített szerződéssel együtt.
Kapcsolódó
A tervezet kiszivárgott változata "ambiciózus, széleskörű, mély és rugalmas partnerséget" irányoz elő gazdaságilag és kereskedelmileg, illetve más területeken is. Mint írták, "a felek a lehető legszorosabb árukereskedelmi kapcsolat kialakítására törekszenek (..), a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) előírásainál jelentősen magasabb szintjét kívánják elérni a szolgáltatás-kereskedelem liberalizációjának".
A szöveg szerint a szigetország 2019. március 29-i kilépését követő, eredetileg 2020 végéig tervezett átmeneti időszak szükség esetén egyszer egy vagy két évvel lenne meghosszabbítható.
Theresa May brit kormányfő előző este Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével tárgyalt, de szombaton is visszatér Brüsszelbe, hogy folytassa az egyeztetést.
Korábbi értesülések szerint a huszonhetek pénteken egyeztetnek majd a mintegy 20 oldalas politikai nyilatkozat tervezetéről.
Angela Merkel német kancellár állítólag leszögezte, csak akkor utazik vasárnap Brüsszelbe, ha készen áll az aláírásra váró egyezmény. A bennmaradó tagországok nyilvánvalóvá tették, hogy a rövidre tervezett délelőtti találkozón már nem akarnak tárgyalni, sajtóhírek szerint épp ezért ebédet sem rendeltek az Európai Tanácsba.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve