David Gauke igazságügyi miniszter, Greg Clark, az üzleti ügyek minisztere és Amber Rudd munka- és nyugdíjügyi miniszter a Daily Mail című konzervatív tömeglap szombati kiadásában megjelent közös levelében azt írta, hogy ha a brit EU-tagság a brexit feltételrendszeréről szóló megállapodás elfogadása nélkül érne véget, az rövid és hosszú távon is súlyos károkat okozna a brit gazdaságnak.
A három miniszter szerint egy ilyen forgatókönyv az Egyesült Királyság puszta fennmaradását is veszélyeztetné, mivel az Észak-Írországban élő, a brit fennhatósággal egyébként megbékélő mérsékelt ír nacionalisták számára is egyre vonzóbbá válhat az ír sziget egyesítésének gondolata, és felerősödhetnek az erről szóló népszavazás kiírását követelő hangok. Ilyen körülmények között nem kíván különösebb képzelőerőt annak feltételezése, hogy a skóciai szeparatista erők kísérletet tesznek Nagy-Britannia szétbomlasztására is - fogalmaznak a közös levél aláírói.
A három miniszter szerint ha a következő néhány napban nem sikerül áttörést elérni a brexit-megállapodás elfogadásában, az ország előtt két lehetőség nyílik meg: vagy megállapodás nélkül kizuhan az Európai Unióból a brexit március 29-i határnapján, vagy megpróbál megegyezéses módon egy későbbi időpontban kilépni az EU-ból.
Gauke, Clarke és Rudd szerint ha néhány napon belül nem születik megoldás, akkor már egyszerűen nem lesz elég idő arra, hogy március 29-éig el lehessen fogadtatni a brexit-megállapodást és a kilépéshez szükséges többi törvényt. A miniszterek közös levele szerint a londoni parlamenten belül is egyértelműen arra hajlik a képviselői közvélemény, hogy ha a jövő héten nincs áttörés, akkor jobb lenne a kilépés elhalasztása, mint a megállapodás nélküli kizuhanás az EU-ból március 29-én.
A három kabinettag szerint itt lenne az ideje, hogy a kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciójának keményvonalas brexit-tábora is felismerje: a parlament meg fogja akadályozni, hogy Nagy-Britannia katasztrofális módon megállapodás nélkül lépjen ki a jövő hónap végén az unióból.
Az EU-val novemberben aláírt kilépési egyezményt a londoni alsóház a múlt hónapban példátlan, 230 fős többséggel elutasította, elsősorban az ír-északír határellenőrzés visszaállításának elkerülését célzó készenléti mechanizmus (backstop) miatt. A keményvonalas tory brexit-tábor ugyanis attól tart, hogy a backstop-záradék - ha alkalmazása szükségesé válik - az Egyesült Királyságot végleg vámuniós viszonyrendszerben tartaná az EU-val.
Theresa May miniszterelnök újabb tárgyalásokat kezdeményezett az EU-val a kilépési megállapodás módosításáról, az uniós vezetők azonban határozottan elzárkóznak a novemberben lezárt egyezmény újranyitásától. A három miniszter szombati felhívása eddig példátlanul nyílt szembefordulás a kormányon belül Theresa May brexit-stratégiájával, a brit miniszterelnök ugyanis minden nyilatkozatában rendre elveti a kilépés elhalasztásának gondolatát. A brexit elhalasztásának lehetőségére mindazonáltal más magas rangú kabinettagok is utalásokat tettek az utóbbi időszakban.
Jeremy Hunt külügyminiszter a BBC rádiónak adott, komoly feltűnést keltő minapi nyilatkozatában kijelentette, hogy ha a kilépési megállapodást csak a márciusi 29-i brexit-határidő előtt néhány nappal sikerülne elfogadtatni az alsóházban, akkor szükség lehet a kilépés "bizonyos mértékű" elhalasztására, mivel további, kritikus jelentőségű tervezeteket is törvénybe kell még iktatni.
Andrea Leadsom, az alsóház vezetője - aki e minőségében a konzervatív frakció vezetőjéhez hasonlatos tisztségű, az alsóházi ügymenet irányításáért felelős magas rangú kabinettag - nem sokkal korábban, a BBC televíziónak nyilatkozva azt mondta: ha Londonnak szüksége lenne "pár hét haladékra" a kilépési megállapodás parlamenti jóváhagyási procedúrájához, ezt az EU valószínűleg lehetővé tenné.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve