Szavai szerint a tárgyalások eddig kevés előrelépést mutatnak, a felek ez idáig nem találtak kompromisszumos megoldást a fennálló "jelentős különbségek" leküzdésére a brit tagság megszűnését követő kapcsolatrendszer kialakítására szolgáló átmeneti időszakban lezárni kívánt kérdéseknél - írta az MTI.
Az, hogy az átmeneti időszak végétől, jövő január elsejétől kezdve az Egyesült Királyság már nem vesz részt az uniós politikákban, ma még nem ismert zavarokat és akadályokat teremt az áruk és szolgáltatások kereskedelme, valamint a határokon átnyúló mozgás és a csereprogramok esetében. Ezek az elkerülhetetlen akadályok további kockázatot jelenthetnek azon vállalkozások számára, amelyek a koronavírus-járvány kitörése miatt már így is nehézségekkel küzdenek.
Az Európai Bizottság közleményt adott ki, amelyben arra szólította fel a tagországokat és a vállalkozásokat, hogy szigorúbb és hosszadalmasabb vámkezelési eljárásokra készüljenek fel az áruk határátléptetése esetén az Egyesült Királyság és az EU között. Az állampolgárokat egyebek mellett arra figyelmeztette, hogy nehezebb lesz a szakmai képesítések elismertetése, valamint utazásaik alkalmával szigorúbb ellenőrzésére számíthatnak, függetlenül attól, hogy a jövőbeni kapcsolatrendszerről létrejön-e a megállapodás, vagy sem.
A január elsejétől bekövetkező változásokra való felkészülésnek nem célja a tárgyalások kimenetelének befolyásolása. Ezzel azt kívánják biztosítani, hogy minden érdekelt fél "készen álljon, jól felkészüljön az elkerülhetetlen zavarokra" - írta Barnier. A delegációk folytatják a közös munkát.
Daniel Ferrie, az Európai Bizottság illetékes szóvivője szerint a megbeszélések a jövő héten Brüsszelben folytatódnak, mielőtt július 20-án újabb tárgyalási fordulóra kerülne sor a brit fővárosban.
Az Egyesült Királyság január 31-én lépett ki az Európai Unióból. Ezt követően a felek együttműködése az előzetesen rögzített átmeneti időszakba lépett. Célja, hogy időt biztosítson a brit kormánynak és az uniónak a megállapodásra a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszer szabályairól.
This week's discussions confirm that significant divergences remain between 🇪🇺 & 🇬🇧. We will continue working with patience, respect & determination.
- Michel Barnier (@MichelBarnier) July 9, 2020
Regardless of the outcome, there will be inevitable changes on 1/1/21. Read more here 👇https://t.co/CzbGX7VGQY
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve