Az angol font tovább erősödött, miután Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke kejelentette, hogy pozitiív jeleket kapott az éppen folyamatban lévő brexittárgyalásokról - adta hírül a Financial Times. Az optimista alaphangot Leo Varadkar ír miniszterelnök adta meg, aki brit kollégájával, Boris Johnsonnal való tárgyalása után azt mondta: van egy ösvény, amelyen el lehet jutni az egyezségig. A font Tusk nyilatkozata után 1,25 dollárral erősödött, így Varadkar kijelentése óta már kétszázalékos pluszt szedett össze.
Tusk megszólalása idején javában folytak Steve Barclay, brit brexitügyi miniszter és Michel Barnier, EU-s főtárgyaló egyeztetései. Az utóbbi ahhoz hasonlította a tárgyalásokat, mintha meg kellene mászni egy hegyet. Az EU szóvivője a semmitmondó "konstruktív" jelzővel illette az egyeztetéseket. Az biztos, hogy továbbra is két téma van napirenden: Észak-Írország részvétele az EU vámuniójában, illetve a hozzájárulási mechanizmus, amellyel az Északír Nemzetgyűlés dönthet az ország gazdasági státuszáról.
Mivel Brüsszel, Dublin és London is mélyen hallgat a részletekről, csak találgatni lehet, merre tartanak a tárgyalások. Egyes feltételezések szerint megfordították a hozzájárulási mechanizmust. Johnson belemehetett abba, hogy Észak-Írország ideiglenesen az EU-s vámunióban maradjon, ám ennek meghosszabbításához kellene hozzájárulnia az Északír Nemzetgyűlésnek, azaz nem arról szavazna, hogy kilépjen-e az ország a vámunióból. Eszerint az alaphelyzet az lenne, hogy ha nincs meg a hozzájárulás, akkor Észak-Írország automatikusan kiesik a vámunióból. Barnier az egyeztetés után tájékoztatja az EU-tagállamok nagyköveteit az eredményről.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve