Megemelte a terrorfenyegetettség szintjét Szlovákiában szerdán Robert Kalinák belügyminiszter - közölte a Sita szlovák hírügynökség a szaktárcára hivatkozva. Az ország történetében most először emelték meg a terrorveszély vélelmezett szintjét a második fokozatra. Eddig az első fokozat volt érvényben. A második fokozat a gyakorlatban azt az állapotot jelzi, hogy az országban a terrorcselekmény elkövetésének veszélye kevéssé valószínű, de nem lehet kizárni.
A készültség megemeléséről a keddi brüsszeli merényletek miatt döntött a szlovák belügyminisztérium az ország hírszerzői szolgálatait koordináló biztonsági tanácsának, illetve más biztonsági és védelmi szerveinek helyzetértékelése alapján.
A szlovák belügyminisztérium már kedden rendkívüli biztonsági intézkedések - leginkább megerősített rendőri jelenlét - bevezetésével reagált a brüsszeli robbantásokra, később pedig összehívták a kormány nemzetbiztonsági tanácsát is. Ez utóbbi ülése után Robert Fico ügyvezető kormányfő jelezte: mérlegelni fogják a terrorfenyegetettség szintjének megemelését, s arról az illetékes biztonsági szakértői testületek helyzetértékelése után hoznak döntést. A keddi brüsszeli merényleteknek hivatalos szlovák források szerint nincsenek szlovákiai halálos áldozatai vagy sebesültjei.
Szerbiában nincs közvetlen terrorveszély
Szerbiában nincs közvetlen terrorveszély, ugyanakkor fokozták a biztonsági ellenőrzéseket - jelentette ki Nebojsa Stefanovic belügyminiszter a szerbiai közszolgálati televízióban, ahol az is elhangzott, hogy szerdán egyetlen járat sem indul Belgrádból Brüsszelbe.
A tárcavezető hozzátette, hogy megerősítették a veszélyeztetettnek minősített épületek, valamint a belgrádi Nikola Tesla repülőtér védelmét is. A biztonsági szolgálatok koordinációjáért felelős testület is összeül, hogy a további lépésekről döntsön.
Aleksandar Vucic szerb kormányfő a keddi brüsszeli robbantások után reményét fejezte ki, hogy Európa és a világ megtalálja a terrortámadásokra adható megfelelő választ. Hozzátette, hogy semmiképp sem szabad azt tenni, amit a terroristák a legjobban szeretnének, azaz pánikba esni, megváltoztatni az életmódot vagy rendezetlenséget vinni a társadalomba. A brüsszeli támadás áldozatai iránti tiszteletből a szerb főváros több épületét is a belga zászló színeiben világították ki.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve