Miután csökkentette a munkaadók terheit, a kieső bevétel pótlására jelentős adóemelést tervez a román balközép kormány, amely ma tárgyal a javaslatról - írta a Balkan Insight.
Ennek értelmében az 1600 köbcentiméternél kisebb motorú autók adóját 250 százalékkal emelik. A meglehetősen különös degresszív skála alapján minél nagyobb egy autó motorja, annál kevesebbel nő az adó. Az adóemelés a bukaresti Új Magyar Szó online szerint kiterjed a haszongépjárművekre, a motorkerékpárokra és motorcsónakokra is. A nem lakás célját szolgáló ingatlanok adója az eddigi 0,1 százalékról értékük 0,25-1,5 százalékára megy fel, illetve 2 százalékra, ha értéke nincs hivatalosan felbecsülve.
Az adótörvény módosítása értelmében a helyi hatóságok jogot kapnak arra, hogy saját közvetlen adóikat a térségtől függően akár 50 százalékkal felemeljék. Jelenleg az önkormányzatok három évente egyszer igazíthatják az inflációhoz adóikat, és legfeljebb 20 százalékkal léphetik túl a kormány által meghatározott szintet. A pénzügyminisztérium szerint a cél a gazdasági növekedés ösztönzése és az adóelkerülés visszaszorítása. Elemzők úgy vélik, az új szabályozás egyetlen várható hatása, hogy segít betömni a büdzsé lyukait.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve