Lowcock szerint a helyzeten csak az segíthetne, ha az Irán támogatta jemeni siíta hutik elleni háborút indító Szaúd-Arábia végre beengedné a segélyszállítmányokat az országba - írja a 444.hu a Reutersre hivatkozva.
A szaúdiak vezette arab koalíció hétfőn jelentette be, hogy lezárja a jemeni légteret, a szárazföldi határt és a kikötőket, hogy ezzel is gátolja a hutiknak szánt iráni utánpótlást. Ez ugyan katonai szempontokból érthető, de totális összeomlásba taszíthatja az országot, ahol már vagy 900 ezren fertőződtek meg a kolerajárványban, és ahol hétmillió (!) embert fenyeget az éhínség.
Kapcsolódó
Lowcock szerdán - svéd kérésre zárt ajtók mögött - tájékoztatta az ENSZ Biztonsági Tanácsát a válságos helyzetről. Jemenben már most is hétmillióan az ENSZ Élelmezési Világprogramjának segélyein élnek, ha ezek a szállítmányok nem juthatnak be az országba, nagyon gyorsan katasztrofálisra fordulhat a helyzet, amely Lowcock szerint már a blokád november 6-i kezdete előtt se volt ideális, mert már akkor is nehézkes volt a segélyszállítmányok célba juttatása.
Az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres még aznap tárgyalt a szaúdi külügyminiszterrel, akit arra szólított, hogy azonnal biztosítson bejutást a humanitárius segítőknek. Az ENSZ BT soros elnökségét ellátó Olaszország ENSZ-nagykövete, Sebastiano Cardi pedig azt mondta, hogy a BT tagjai mind hangsúlyozták a jemeni kikötők megnyitásának fontosságát.
Fotó: AFP PHOTO/Mohammed HUWAIS
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve