A kormány által elfogadott gazdaságösztönző intézkedések nem fogják növelni a költségvetési hiányt – idézte a Maszol Adrian Câciu román pénzügyminisztert. A tárcavezetőt a „kormány órája” keretében hívták meg a román parlament alsóházába a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) kezdeményezésére, amely magyarázatot várt Câciutól arra, hogy miként tervezi megállítani a kormány az árak emelkedését, illetve milyen intézkedéseket hoz az államháztartási hiány ellenőrzés alatt tartására.
A pénzügyminiszter szerint az energiaválság és az üzemanyag-ellátási láncok zavara késztette gazdaságot támogató intézkedések meghozatalára a kormányt, és ezek hatása vissza is tükröződik az első negyedévi gazdasági növekedésben.
Kapcsolódó
A támogatások növelik a költségvetési deficitet, ezért döntött a kormány a költségvetési kiadások 10 százalékos csökkentése mellett, így a gazdaságösztönző intézkedések – bár az államkasszából finanszírozzák ezeket – nem fogják növelni az államháztartási hiányt.
Románia „gyors és biztos léptekkel halad egy súlyos válság felé” – jelentette ki válaszul az USR képviselője, Claudiu Năsui volt gazdasági miniszer. Az ország rendkívül nehéz gazdasági helyzetben van, amire Románia „nemcsak, hogy nincs felkészülve, de nagymértékben akadályoz bennünket egy mamutállam, amely egyre nagyobb méreteket ölt, egyre nagyobbak a kiadásai (...), egyre nagyobb pótlékokban és egyre több kiváltságban részesül”.
Claudiu Năsui szerint az idei első négy hónapban 15,6 százalékkal nőttek az állami kiadások az elmúlt év ugyanezen időszakához mérten, a személyzeti költségek pedig 1,3 milliárd lejjel emelkedtek, dacára annak, hogy a kormány „a nadrágszíj összehúzását” ígérte. A kormány „előkészíti a talajt az adóemeléshez”.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve