Környezetvédők álltak össze politikusokkal és üzletemberekkel, és léptek fel együtt a sokszor ingyenes termékminták ellen. A nyílt levélben arra kérik a brit kormányt és az Európai Unió vezetőit, hogy a műanyagba csomagolt termékminták - például amelyek mosószert, parfümöt vagy éppen tusfürdőt tartalmaznak - is kerüljenek bele az egyszer használatos műanyagok betiltására vonatkozó irányelvbe.
A Guardian pár napja megjelent cikke szerint az Egyesült Királyságban október 1-jén vezették be az egyszer használatos műanyagok tilalmát, de ez egyelőre csak a műanyag szívószálakra, keverőkre és fültisztító pálcikákra vonatkozik.
122 milliárd tasak évente
A kozmetikai és a háztartási termékeket forgalmazó iparág ugyanis becslések szerint évente 122 milliárd tasakot használ a termékmintákhoz, amelyekkel igyekeznek későbbi vagy éppen azonnali vásárlásra rávenni a vásárlókat. Ezek a minták pedig értelemszerűen egyszer használatos műanyagok, amelyeket általában rögtön a kukában landolnak.
Az apró tasakokat az élelmiszeripar is használja, például különböző szószok - mustár vagy éppen ketchup - tárolására. A koalíció szerint annak ellenére, hogy milyen mennyiségben fogynak ezek a műanyagtermékek, kevés történt még a visszaszorításuk érdekében.
Elöntötték a világot
Nyilván a műanyagok problémája nem megy egyik napról a másikra, ahogy évtizedek kellettek ahhoz, hogy szinte mindenhol megjelenjenek. Beszédesek az adatok: 1950-ben világszerte 11,5 illió tonna műanyagot gyártottak, 2015-ben több mint a kétszázszorosát, 322 millió tonnát, 2018-ben pedig már 359 milló tonnát. Ráadásul utóbbi mennyiségnek körülbelül a 10 százaléka köt ki évente a tengerekben, óceánokban.
Az Európai Unió egyik tájékoztatójában idézett becslés szerint, ha nem lesz drasztikus fordulat ezen a területen, akkor 2050-ben akkor az óceánokban, tengerekben több több műanyag lehet, mint hal.
A tengeri állatokra nézve is veszélyesek a műanyagok: a nagyobb darabokba beleakadhatnak, a kisebbeket összetéveszthetik táplálékukkal és elfogyaszthatják. Innentől pedig táplálékláncba is helyet kapnak, vagyis az emberek szervezetébe is bekerülhet műanyag. Ezeknek az egészségünkre gyakorolt hatása egyelőre nem ismert. A tengeri hulladék továbbá gazdasági károkat is okozhat azoknak a szektoroknak, közösségeknek és gyáraknak, akik megélhetése a tengerektől függ: a műanyag csomagolások mindössze körülbelül öt százaléka marad a gazdaságban - a többi lényegében szemét.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve