Az IGA, a Burgas-Alexandroupolis olajvezeték építéséről és hasznosításáról kötött bolgár-orosz-görög kormányközi megállapodás felmondását javasolja a szófiai parlamentnek a bolgár kormány, miután végrehajtását nem tartja lehetségesnek a 2007-ben kötött szerződés feltételeinek alapján. Erről - mint a Balkans.com emlékeztetett - a kormány először még 2011 decemberének elején döntött, ekkor javasolta, hogy a felek közös megegyezéssel mondjanak le a tervről, bejelentve: ha ez nem történik meg, egy év leteltével egyoldalúan hozza meg döntését. Ez a folyamatot indította meg most javaslatának a parlament elé terjesztésével.
Igor Demin, a Transznyefty orosz vállalatóriás szóvivője törvényellenesnek minősítette Szófia döntését. A Balkánon átvezető csővezetékről szóló szerződés értelmében a konzorciumból csak a projekt fejlesztési szakaszának befejezése után lehet kilépni, ami még nem történt meg, de ez a lépés a bécsi konvenció szellemével is ellentétes.
Mint az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség felidézte, a transzbalkán csővezeték építéséért és hasznosításáért felelős konzorciumban az orosz részesedés 51 százalék, míg Bulgáriáé és Görögországé 24,5-24,5 százalék. A 300 kilométeres vezeték célja a túlterhelt Boszporuszon áthaladó, a világpiacra tartó orosz és kazah nyersolaj-szállítmányok mennyiségének csökkentése volna.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve