Dmitrij Peszkov szóvivő az amerikai Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozva reagált a Kommerszant című napilap és más orosz médiumok információira. A tekintélyes politikai-gazdasági újság egy Kremlhez közeli forrására hivatkozva azt közölte hétfőn, Moszkva vizsgálja annak lehetőségét, hogy "célzott válaszcsapásokat mérjen" ukrán területre. A név nélkül nyilatkozó informátor szerint az orosz fél "pontosan tudja, honnan lőnek" Ukrajnából. "A türelmünk nem véges" - mondta az illető a Kommerszantban megjelent cikkben.
A lap közlése szerint Jevgenyij Busmin, a dél-oroszországi Rosztovi terület szenátora, az orosz parlament felsőházi alelnöke vasárnap szintén úgy nyilatkozott, csak úgy lehetne megállítani az Ukrajna területéről indított lövéseket, hogy nagy pontosságú célzott választámadást kellene intézni az ukrajnai tüzérségi pontokra. Szerinte "az egyetlen megoldás lenne harcolni velük (az Ukrajna területéről lövöldözőkkel) a civilizált országokhoz, az Egyesült Államokhoz és az európai államokhoz hasonlóan."
Kapcsolódó
A Vedomosztyi című orosz napilap "a védelmi minisztériumhoz közeli" forrását idézte hétfőn, aki közölte, hogy Oroszország nem tervezi csapatok küldését Ukrajna területére válaszul az orosz régiót ért lövésekre, de újabb incidens esetén "választüzet nyithat".
Vasárnap az orosz hatóságok közlése szerint a délkelet-ukrajnai Luhanszk és Donyeck megyékkel határos dél-oroszországi Rosztovi területre több lövedék is becsapódott. Az egyik megölt egy férfit. Három nő is megsebesült az aknavető-támadásban.
Ez volt az első eset, hogy halálos áldozata és sebesültjei voltak orosz területre becsapódott lövedékeknek. Moszkva diplomáciai jegyzékben tiltakozott Kijevnél az incidens miatt. Kijev cáfolta, hogy az ukrán hadsereg lőtt volna át a Rosztovi területre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve