Öt ember vesztette életét vasárnap Santiago de Chile egyik kerületében egy ruházati áruházban, amelyben tűz keletkezett, miután a randalírozó tüntetők kifosztották. Korábban három ember lelte halálát két másik áruház feldúlását követően kiütött tűzben.
A fővárosban pénteken bevezetett rendkívüli állapotot vasárnap kiterjesztették az ország északi részén fekvő Antofagastára és a déli Valdiviára is, ahol "számos rendbontás volt és támadás történt az állami és magántulajdon ellen" - írta a portál.
Chilében pénteken kezdődtek az összecsapásokkal és gyújtogatásokkal kísért zavargások a metrójegy árának emelése miatt. Az elnök vasárnap összeült a parlament két házának, valamint a legfelsőbb bíróságnak az elnökével, hogy megvitassák, milyen sürgős lépéseket kell tenni a nyugalom helyreállítása érdekében. Ezenkívül törvénytervezetet küldött a parlamentnek, amelynek értelmében érvénytelenítik a metrójegy árának emeléséről hozott döntést. A képviselőház vasárnap este meg is szavazta a tervezetet.
A a metrójegy árának emelése csupán a "jéghegy csúcsa", a zavargások a lakosság általános elégedetlenségét tükrözik a rossz életkörülmények, a gazdasági problémák és a rendkívül nagy társadalmi különbségek miatt.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve