Terv szerint teljesíti a 2018-2021-es időszakra vonatkozó üzleti tervben kitűzött célokat az Intesa Sanpaolo, Olaszország legnagyobb kereskedelmi bankja, a CIB anyabankja - derült ki a pénzintézet 2018 első félévi eredményeiből. (Az első negyedéve is jól sikerült a pénzintézetnek.)
Az Intesa Sanpaolo nettó eredménye az idén várhatóan meghaladja a 2017-ben elért 3,8 milliárd eurós szintet. Első félévi nettó eredménye 2 179 millió eurót tett ki, az elemzők által becsült 866 millió euró helyett pedig 927 millió eurós profitot értek el a második negyedévben. Tavaly a második negyedévben 837 millió eurós nyereséget tudott felmutatni az olasz bank.
Kapcsolódó
A bank üzemi eredménye 17 százalékkal emelkedett, miközben a működési bevétele 6,1 százalékkal növekedett a működési költségek 3,4 százalékos csökkenése mellett. Javult a hitelminőség is, hiszen a nemteljesítő hitelek bruttó állománya a 2017 év végi szinthez viszonyítva 24,2 százalékkal csökkent, anélkül, hogy ez rendkívüli költségekkel terhelte volna a tulajdonosakat. Az Intesa Sanpaolo az utóbbi években irányt váltott: a hagyományos hitelezési tevékenységről a vagyonkezelésre és biztosításokra helyezte át a hangsúlyt - olvasható a bank közleményében. (
A fotó forrása: Shutterstock
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve