Lassan hetek óta okoz feszültséget Olaszországban, hogy Sea Watch és a Sea Eye német civil szervezetek által üzemeltetett két hajón 49 menedékkérő van, de az olasz hatóságok nem engedik kikötni az emberekkel a szállítókat. A római kormány is megosztott a kérdésben, amit mi sem mutat jobban, hogy kedden Giuseppe Conte kormányfő kijelentette, Olaszország kész befogadni a nőket és gyermekeket. Hangsúlyozta, hogy a szigorú migrációs politikának is "van egy határa".
Az olasz miniszterelnök arra utalt, hogy a belügyminiszter Matteo Salvini továbbra is nemet mond ezeknek az embereknek a befogadására. Conte azt mondta, ha Salvini nem engedi őket partra szállni, repülővel megy értük és Olaszországba hozza őket. Korábban Luigi Di Maio az Öt Csillag Mozgalom (M5S) kormánypárt vezetője szorgalmazta a nők és gyerekek befogadását.
Kapcsolódó
Matteo Salvini azonnal reagált internetes közösségi oldalán hangoztatva, hogy az ő belegyezésével "senki sem fog Olaszországba érkezni". Hozzátette: ha más a migránsokat Olaszországba hozza, "magára vállalja ezért a felelősséget".
Salvini megjegyezte, hogy "amíg nem állítják le az embercsempészeket és az őket segítőket, újabb ezrek kelnek útra és veszítik életüket. Olaszországba csak az jöhet, akinek engedélye van erre, én nem változtatok állásfoglalásomon".
Nem ez az első alkalom, hogy a migráció miatt vita alakul ki a római kormányban. Augusztusban az olasz parti őrség Diciotti nevű hajóján tartózkodó 179 menedékkérőt Matteo Salvini egy hétig nem engedte kikötni, majd partra szállni, miközben az olasz kormány több más politikusa is ezt szorgalmazta.
Keddre nyolc nyugat-európai tagállam, illetve a soros elnöki tisztséget jelenleg betöltő Románia jelezte, hogy hajlandó lenne befogadni embereket a Málta partjainál veszteglő két mentőhajóról, de ez még nem jelenti az ügy lezárását, Valletta ugyanis egyelőre ragaszkodik ahhoz, hogy az elmúlt hetekben partra szállított menedékkérőket is osszák szét e megoldás keretében. Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter megerősítette, hogy Németország - egy közös, európai megoldás részeként - hajlandó részt venni a Máltán partra szállított emberek befogadásában.
A Sea Watch és a Sea Eye német civil szervezetek által üzemeltetett két hajón 49 menedékkérő van köztük nők és kisgyermekek, a kimentettek közül néhányan éhségsztrájkot kezdtek. Málta megengedte, hogy a rossz időjárás miatt a parti vizeire hajózzanak, de nem adott kikötési engedélyt, hogy ne teremtsen precedenst civil szervezetek hajóira emelt menedékkérők befogadására.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve