A cseh államfő erről kedden a szaúd-arábiai Rijadban megrendezett nemzetközi konferencián beszélt - írja a Mladá Fronta Dnes című prágai liberális napilap szerdán.
"Az én becslésem az, hogy az európai uniós tagság tiszta hozadéka számunkra nagyon kicsi, ha nem negatív. A nagyon alacsony gazdasági növekedés azt jelzi, hogy a második megállapítás felelhetne meg inkább a valóságnak" - idézi az újság Klaus kijelentését.
A nemzetközi konferencián, amelynek témája az arab világ gazdasága korszerűsítésének lehetőségei voltak, Klaus ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a jövőben Európa már nem lesz a világ gazdaságának húzóereje.
"Az európai szociális piacgazdaság előnyben részesíti a szabad időt és a hosszú szünidőt a kemény munka rovására. Ugyancsak előnyben részesíti a fogyasztást a beruházásokkal szemben, az eladósodást a takarékoskodással szemben" - húzta alá a Mladá Fronta Dnes szerint a cseh köztársasági elnök.
"Az európai adósságválság megkerülhetetlen következménye annak, hogy közös pénznemet vezettek be nagyon eltérő gazdasági mutatókkal rendelkező országok számára" - jelentette ki továbbá Klaus. Hangsúlyozta, hogy a Cseh Köztársaságnak ebben a pillanatban nincsenek "semmiféle ambíciói", hogy csatlakozzon az euróövezethez.
A cseh elnök közismert ellenzője a szorosabb európai integrációnak, s az utóbbi időben többször is kifejtette: Európa mai gazdasági problémáiért az elhibázott európai gazdasági modell a felelős.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve