Az OECD előzetes felmérése szerint 2014-ben 3,3 százalékkal nőhet világszerte a bruttó hazai termék (GDP), majd 2015-ben 3,7 százalékkal. A párizsi szervezet májusban még 3,4 százalékos idei és 3,9 százalékos jövő évi növekedést jósolt.
Catherine Mann, az OECD vezető közgazdásza szerint a világgazdasági növekedés nem kapcsolt magasabb fokozatba. Hiába lehet 2016-ban 3,9 százalékos növekedés, ez még fél százalékponttal alacsonyabb, mint ami a történelmi adatok alapján elvárható lenne.
Az eurózónában huzamosabb ideje gyenge a növekedés, ezért az OECD arra szólította fel az Európai Központi Bankot (ECB), hogy tartsa be korábbi ígéretét, és "tegyen meg mindent", hogy élénküljön az európai gazdaság.
Az OECD szerint reálértéken számolva Kínában 2014-ben 7,3 százalékos növekedés lehet, 2015-ben 7,1 százalék. Az Egyesült Államokban idén 2,2 százalék, jövőre 3,1 százalék. Japánban 2014-ben 0,9 százalék, 2015-ben 1,1 százalék. Az OECD mostani számai mindhárom országnál rosszabbak, mint voltak májusi előrejelzésében.
Az OECD a világ húsz legerősebb gazdaságú országát tömörítő G20-csoport jövő heti, brisbane-i találkozója előtt tette közzé előzetes előrejelzését. A részletes adatsorokat, és a teljes prognózist november 25-én ismerteti a szervezet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve