A Markit piackutató intézet csütörtöki - előzetes - közlése szerint az euróövezeti BMI 47,3 pontra csökkent februárban a januári 48,6 pontról. A szolgáltatási ágazat mutatója szintén 48,6 pontról 47,3 pontra süllyedt. A feldolgozóipari index a januári 47,9 pontról 47,8 pontra esett. Az index 50 pont feletti értéke a vizsgált ágazat teljesítményének növekedését, 50 pont alatti értéke pedig zsugorodását jelzi. Elemzők valamennyi mutató esetében emelkedést vártak.
"Csalódás, hogy februárban nőtt a visszaesés üteme, és arra utal, hogy az euróövezeti gazdaság teljesítménye az egymást követő negyedik negyedévben is visszaeshet január-februárban" - értékelt Chris Williamson, a Markit vezető elemzője. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a romló BMI-értékek ellenére az első negyedévi visszaesés 0,2-0,3 százalékos lehet, kisebb az október-decemberi 0,6 százalékos zsugorodásnál.
Kapcsolódó
A szakember szerint a térségi részletes adatok azt mutatják, hogy egyre nagyobb eltérés van az egyes tagállamok között, így különösen a német és francia gazdaságok kilátásai között. Ez azt jelenti, hogy a német gazdaság bővülhet az első negyedévben, míg Franciaország a visszaesés által egyre közelebb kerül az euróövezeti perifériához - tette hozzá.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve