Csehországban a sörfogyasztás 2020-ban az 1960-as évek óta a legalacsonyabb szintre esett - idézte a Radio Praha a Cseh Sör- és Malátaszövetség jelentését. Az éves egy főre eső átlagos fogyasztás 135 liter volt, ami hét literrel elmarad a 2019-es teljesítménytől. Eközben 20,1 millió hektoliter sört gyártottak az országban, ami hétszázalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest.
A visszaesés fő oka, a pandémia miatt bevezetett korlátozások visszavetették az éttermi és szállodai fogyasztást. A sörszövetség az 1950-es évek óta készít statisztikákat a forgalomról, de még nem volt olyan év, amikor a vendéglátóhelyek ilyen rosszul szerepeltek. Az elmúlt évben a kocsmák és a vendéglők a sörfogyasztás negyedét hozták, míg egy évvel korábban még egyharmad volt ez az arány.
A szakmai szervezet szerint tavaly összesen 500 kocsma és vendéglő kényszerül arra, hogy végleg bezárjon a forgalom hiánya miatt, ami idén további több száz hasonló csőd követett. A sörfogyasztásnak egyébként az sem tett jót, hogy elmaradtak a sport- és kulturális események és betiltották az alkohol fogyasztását a nyilvános helyeken.
Tavaly az üveges sör piaci részesedése hat százalékponttal, 46 százalékra nőtt, miközben a csapolt sör részesedése nyolc százalékponttal, 25 százalékra csökkent. A műanyag palackos sör súlya 11 százalék maradt, míg a dobozos söré három százalékponttal, 15 százalékra kúszott fel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve