"A koronavírus terjedésének megakadályozására a kormány jóváhagyta a Kína és Csehország közötti közvetlen légi járatok betiltását. Az intézkedés vasárnap, február 9-én lép életbe" - idézte a kormányfő szavait a CTK hírügynökség.
A légi járatok felfüggesztésének dátumát Babis azzal magyarázta, hogy időt akarnak adni a Kínában tartózkodó cseh állampolgároknak a visszatérésre. Mintegy száz személyről van szó. A leginkább veszélyeztetett kínai régiókban tartózkodó öt cseh állampolgár hétfőre virradóra már megérkezett Prágába. Rájuk most orvosi kivizsgálás és kéthetes karantén vár egy prágai kórházban.
Kapcsolódó
Adam Vojtech egészségügyi miniszter újságíróknak azt mondta, hogy a kormány döntése meghatározatlan időre szól. "Minden a járvány további alakulásának függvénye" - jegyezte meg a miniszter.
Prága és a kínai nagyvárosok között négy rendszeres légi járat üzemel, és hetente 12 kínai gép érkezik a cseh fővárosba. Tavaly mintegy 620 ezer kínai turista kereste fel Csehországot, és átlagban két és fél napot töltöttek ott.
Csehország pénteken az összes repülőterére kiterjesztette a prágai légikikötőben már vasárnap bevezetett a koronavírussal kapcsolatos óvintézkedéseket, a cseh külügyminisztérium pedig csütörtökön leállította a vízumok kiadását a kínai állampolgároknak.
A cseh orvosok eddig több mint harminc személyt vizsgáltak ki gyanús tünetekkel, de egyiknél sem bizonyosodott be a koronavírusos fertőzés.
A cseh kormány hétfőn a Kínának nyújtandó humanitárius segélyről is tárgyalni fog, amelyet Kína prágai nagykövete kért a csehektől. Adam Vojtech a kormányülés előtt azt mondta: mintegy 10 millió korona (130 millió forint) értékű segélyt fog javasolni a kabinetnek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve