Petr Gazdik, a cseh kormány oktatási minisztere a Polgármesterek és Függetlenek (STAN) párt delegáltja azonnal benyújtotta lemondását, miután kiderült, hogy a prágai közlekedési vállalat körüli korrupciós botrány a legkisebb árnyékot vetheti rá - adta hírül a Radio Praha.
Az ügyben tizenegy embert vádoltak meg vesztegetés, szervezett bűnügyekben való részvétel és drogkereskedés gyanújával. Petr Gazdik nincs azok között, akiket meggyanúsítottak, de többször találkozott az egyik érintettel.
Az illető Michal Redl prágai üzletember, aki korábban szoros kapcsolatokat ápolt Radovan Krejčířrel, a cseh szervezett bűnözés korábbi főnökével, aki Dél-Afrikában börtönbüntetést kapott ottani bűncselekményei nyomán. Gazdik azt mondta, hogy ártatlan, de még a korrupció gyanújának árnyékát is el akarja kerülni.
Petr Fiala miniszterelnök üdvözölte minisztere óvatosságát, ami szerinte azt mutatja, hogy az ősz óta halamon lévő kormány valóban zéró toleranciával kezeli a korrupciót. Az ellenzék persze nem ilyen megengedő, követelik Vít Rakušan belügyminiszter elmondását, aki egyben a STAN elnöke. A tárcavezető visszautasítja ezt, mondván: az irányítása alá tartozó rendőrség minden bizonnyal függetlenül működik, ha a saját pártjához tartozó vétkeseket letartóztatták.
Kísért a múlt
Az idei második fél évben Csehország tölti be az EU soros elnöki tisztségét, amire eleve árnyékot vet, hogy a csehek legutóbbi elnöksége idején 2009-ben ügyvezető kormánya volt az országnak, miután elbukott egy bizalmi szavazást. Vajon most is ez a veszély fenyeget-e néhány nappal azelőtt, hogy átvennék Franciaországtól a stafétabotot?
Nem hiszem, hogy a korrupciós botrányba belebukna a kormány - mondta a Radio Prahának Jiří Pehe politológus. Azért fogja túlélni az ügyet, mert a parlamenti matek alapján nincs alternatívája a jelenlegi koalíciónak. Ha a STAN kilépne ebből, akkor sehogy sem lehetne kormányt alakítani, és persze a botrányban megtépázott pártnak nem érdeke, hogy most legyenek előrehozott választások. A szakértő azt sem gondolja, hogy némi politikai színjátékon és bizonytalankodáson kívül befolyásolná a cseh belpolitika az ország uniós elnöki tevékenységét.
Kalózok-e a Kalózok?
A Kalózok lehet az a párt, amelynek érdeke lenne kilépni a koalícióból, mert balos gyökereivel és proteszt párti stílusával ellenkezik a kormány piacbarát, neoliberális jellegű gazdaságpolitikája. Ennek a pártnak azonban csupán négy parlamenti képviselője van, ezért a kilépésébe nem bukna bele a koalíció, csupán zsugorodna a többsége.
A politológus úgy véli, hogy a Kalózok a cseh elnökség idején nem szánják el magukat a távozásra, már csak azért sem, mert a jövő – hogy milyen feltételek között kell Csehországot is kormányozni a következő években - erősen függ az ukrán-orosz háború alakulásától. Az év végéig ezzel kapcsolatban is sokat tisztulhat a kép.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve