Csehországban harminc évvel a rendszerváltás után is jelentős azok aránya, akik szerint jobb volt az élet a szocializmusban, mint a jelenlegi kapitalizmusban, polgári demokráciában - számol be az MTI az NMS Market Research közvélemény-kutató intézet és a Post Bellum polgári társulat felméréséről, amelynek eredményeit szerdán ismertették Prágában.
A megkérdezettek országos mintegy ezer fős mintájából, amelynek több mint felét 40 évnél idősebb személyek tették ki, tehát olyanok, akik legalább gyermekfejjel megélték az 1989 novemberében megdöntött szocialista rendszert, 38 százalék válaszolta azt, hogy szerinte a rendszerváltás előtt jobb volt az élet.
Az emberek elsősorban a korabeli szociális hálót, a biztonságot és a munkavégzési kötelességet emelték ki, miközben úgy vélték, az emberek közti viszonyok is tisztességesebbek voltak. Ellenkező véleményt, tehát hogy a rendszerváltás előtt rosszabb volt az élet mint ma, a megkérdezettek 45 százaléka fogalmazott meg. A maradék 17 százalék nem tudott vagy nem akart véleményt nyilvánítani.
Magát a rendszerváltást az emberek 36 százaléka pozitívnak, 17 százalék negatívnak minősítette, míg a többiek azt állították, hogy náluk semmi sem változott, illetve nem tudják a kérdést megítélni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve