A koronavírus terjedése miatt a világ rávetette magát a lengyel szeszre - írta a Rzeczpospolita. A lengyel szakértők legalábbis az európai megbetegedések megugrásának tudják be, hogy a fertőtlenítő szerek iránti érdeklődés nyomán a Lengyelországban előállított szeszes termékeket kereslete is nő. Sok fertőtlenítő tartalmaz alkoholt is.
A lengyel szesz sikerének titka, hogy miután a gyógyszeres fertőtlenítőkből hamar elfogytak a készletek, a közegészségügyi hatóságok más megoldást kerestek ezek helyettesítésére. Ennek során felfigyeltek a lengyel szeszre, amely a termelés technológiájától függően mind étkezési, mind ipari, mind gyógyszeripari célokra felhasználható.
Utoljára Spanyolországból remdeltek nagy mennyiségű 80 százalék etanolt tartalmazó alkoholt, de érdeklődnek a japánok is - mondta a lengyel szeszipari vállalatok szövetségének elnöke, Witold Wlodarczyk. A lengyel cégek sokat exportálnak a németeknek, a franciáknak és az olaszoknak is.
Az első negyedév eredményeinek ismeretében lehet majd igazán értékelni, hogyan hatott a koronavírus-járvány a szeszkivitelre. Egyébként Lengyelország az első mind a Vodka előállításában, mind annak eladásában Európában.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve