A kínai statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint tavaly 915,8 millió 16 és 59 év közötti lakos dolgozott az országban, 3,7 millióval kevesebb, mint 2013 végén. A 2012 óta mutatkozó trend hátterében demográfiai változások húzódnak, a kínai társadalom - az európaihoz hasonlóan - öregszik, a folyamatot az 1979-ben bevezetett, eredeti formájában családonként szigorúan egy gyermek vállalását engedélyező családpolitika gyorsítja.
A munkaerő-állomány zsugorodása a jövőben gyorsulni fog, ahogyan ez máris megmutatkozik: 2012-2013-ban a dolgozók száma még a tavalyinál kisebb arányban, 2,4 millióval csökkent.
A Deutsche Bank egy korábbi elemzése szerint 2030-ban már csak 781,8 millióan, 2040-ben 743 millióan, az évszázad közepén pedig 650,9 millióan dolgoznak majd az országban.
Az munkaképes korúak táborának csökkenésével párhuzamosan az idősek száma tavaly több mint 10 millióval nőtt, s immár 212,4 millió lakos 60 éves vagy afeletti, amely a teljes lakosság 15,5 százaléka. A trend segít a munkanélküliség növekedésének elkerülésében, ugyanakkor hosszú távon komoly gondokat okozhat - figyelmeztetnek a kínai sajtóban a szakértők.
Egyes iparágakban már most is munkaerő-hiány mutatkozik, ennek növekedése és a kínálat szűkülése miatt az emelkedő bérek ronthatják az ország versenyképességét.
A kínai kormány az egykepolitika jelentős lazításával próbálja lassítani a trendet, második gyermeket ugyanakkor a vártnál is kevesebb pár tervez, tavaly a kedvezményezett 11 millióból mindössze egymillió pár jelezte szándékát - derül ki a statisztikákból.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve