Az amerikai kereskedelmi minisztérium csütörtökön közölte, hogy a kiskereskedelmi forgalom és vendéglátás szezonális és naptári hatással kiigazított értéke augusztusban folyó áron 456,3 milliárd dollárt tett ki, ami 0,3 százalékos visszaesés az előző hónaphoz képest. Elemzők 0,1 százalékos csökkenésre számítottak a júliusi 0,1 százalékos növekedés után.
Éves összevetésben viszont 1,9 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom és vendéglátás volumene a júliusi 2,4 százalékos növekedés után.
Az autó-, az üzemanyag-, az építőanyagok- és élelmiszereladásokat leszámítva 0,1 százalékkal csökkent a forgalom augusztusban havi szinten, míg júliusban 0,4 százalékos visszaesést mértek.
Havi összevetésben az autóeladások 0,9 százalékkal, a benzinkutak forgalma pedig 0,8 százalékkal csökkent. Az internetes boltok forgalma 0,3 százalékkal, a szabadidős tevékenységgel kapcsolatos termékeké pedig 1,4 százalékkal esett vissza.
Az Egyesült Államokban a lakossági fogyasztás felelős a gazdasági teljesítmény több mint kétharmadáért, ezért a kiskereskedelmi forgalom alakulása fontos jelzőszám a növekedés megítéléséhez. A jövedelmek és a foglalkoztatottság növekedése a fogyasztói kiadások emelkedésében csapódott le, támogatva a gazdasági növekedést, miközben az erős dollár és az alacsony energiaárak lefelé húzták az ipar teljesítményét.
Az idei év első nyolc hónapjában 2,9 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom 2015 azonos időszakához képest.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve