A vállalatoknak nyújtott banki hitelek mennyisége márciusban éves szinten 2,2 százalékkal csökkent. Februárban szintén 2,2 százalékos éves visszaesés volt.
Havi összevetésben 4 milliárd euróval kaptak kevesebb hitelt márciusban a magánvállalatok, ami azonban jobb a februári adatnál, amikor 13 milliárd euróval csökkent a vállalati hitelezés az eurózónában.
Howard Archer az IHS Global Insight elemzője szerint az ECB nyugtatgathatja magát azzal, hogy márciusra lassult a vállalati hitelezés csökkenésének üteme, de az abszolút számok még mindig aggodalmat keltenek. Piaci elemzők szerint a vállalati hitelezés jelentős erősödése alapfeltétele a gyorsabb európai gazdasági növekedésnek.
Az ECB szerint a legszélesebb kört lefedő M3-as pénzmennyiség mutató márciusban 1,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Februárban még 1,3 százalékos növekedés volt, és mindkét adat jóval kisebb a 4,5 százalékos referenciaértéknél, amely a 2 százalékot még éppen el nem érő inflációs céllal arányos lenne.
A hitelezési adatok újabb ösztönzőt jelentenek az EKB vezetőségének, hogy valamifajta monetáris enyhítési tervet jelentsenek be a május 8-i ülés után.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve