Az Eurostat szerint a szezonálisan kiigazított adatok szerint júliushoz képest a 19 országot tömörítő eurózónában 0,2 százalékkal, az Európai Unióban pedig 1,2 százalékkal mérséklődött az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest. Júliusban még az unióban és az euróövezetben is 0,4 százalékos havi szintű növekedést mértek.
Tavaly augusztushoz képest az euróövezetben 6,0 százalékos, az Európai Unióban pedig 5,0 százalékos volt a visszaesés mértéke.
Országokra bontva havi összehasonlításban Szlovákiában (-5,0 százalék), Nagy-Britanniában (-4,8 százalék) és Szlovéniában (-4,5 százalék) volt a legerősebb a visszaesés, a legnagyobb növekedést pedig Portugália (+0,9 százalék), valamint Lengyelország és Franciaország (egyaránt +,06 százalék) érte el.
Éves összevetésben Szlovénia (-15,5 százalék), Franciaország (-9,2 százalék) és Magyarország (-6,1 százalék) szerepelt a legrosszabbul, míg a legjobban Svédország (+13,0 százalék), Románia (+10,4 százalék) és Szlovákia (+9,8 százalék) teljesített.
A statisztikában nem szerepel hét ország: a három balti állam mellett Írország, Görögország, Ciprus és Málta havi szinten nem, csak negyedéves bontásban köteles adatokat szolgáltatni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve