Egyre tovább csúszik a swinoujsciei lng-terminál átadása, ráadásul az olasz kivitelező egyre több pénzt követel érte.
A Saipem vezette konzorciumnak az eredeti szerződés értelmében 2014 közepén kellett volna átadnia a cseppfolyósított földgáz szállítmányok fogadására alkalmas kikötőt és tározókat, ezt 2013 augusztusában 2014 végére módosították. Azonban ekkorra sem készültek el, és új határidőt még csak nem is adtak - írta a varsói Rzeczpospolita.
Nem hivatalosan csak annyit mondanak, hogy még az idén átadják a létesítményt. Készültségi szintjét a szakértők 95 százalékosra becsülik, a késés okairól az olaszok nem hajlandók nyilatkozni. Állítólag a Saipem a szerződés újabb, számára kedvezőbb módosítását akarja elérni.
A Gazoport pedig kulcsfontosságú a lengyel energetikai tervekben, mivel a kezdetben évi 5 milliárd köbméter lng beérkezése jelentősen enyhítené az ország rászorultságát az orosz gázszállításokra. Azonban az építésén kívül is vannak problémák a terminállal - a lengyel vállalatok közül eddig csak a legnagyobb, a PGNiG szerződött le évi 1,5 milliárd köbméter megvásárlására, a többiek túl magasnak tartják az lng árát.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve