Dugina szombat este vesztette életét, amikor gépkocsiját felrobbantották Moszkva közelében. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) hétfőn azt közölte, hogy a gyilkosság mögött az ukrán szakszolgálatok állnak, az elkövető pedig az ukrán állampolgárságú Natalja Vovk volt, aki július 23-án érkezett Oroszországba a lányával, majd a merényletet követően Észtországba távozott.
Az SZK közölte, hogy Natalja Vovk ellen körözést ad ki, és vizsgálja, hogy a bűncselekmény elkövetésében részt vettek-e mások is. A nyomozás megállapította, hogy Vovk Moszkvában ugyanabban a házban bérelt lakást, ahol kiszemelt áldozata lakott, hogy figyelemmel tudja kísérni mozgását. A lakást és a gyanúsított által használt garázst átkutatták.
Az SZK szerint az áldozat hozzátartozóit és az eset tanúit már kihallgatták, csakúgy, mint annak a fesztiválnak a részvevőit, melyen szombat este Darja Dugina is szerepelt. A nyomozók folytatják a térfigyelő kamerák videofelvételeinek tanulmányozását.
Az újságírónőt kedden Moszkva megye egy meg nem nevezett helyén szűk körben eltemették, miután az osztankinói tévéközpontban ezrek vettek részt a búcsúztatásán, köztük parlamenti képviselők és médiaszemélyiségek. A szertartáson felszólalt az áldozat apja, Alekszandr Dugin filozófus, az új-eurázsiai irányzat megteremtője, az "orosz világ" ideológusa, aki egyebek között azt hangoztatta, hogy a lánya "a népért, Oroszországért és a győzelem nevében halt meg".
Az oroszok az ukránokra mutogatnak más miatt is
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a szíriai hivatali partnerével közös sajtótájékoztatóján olyan "barbár bűncselekménynek" minősítette a gyilkosságot, amelyre "nincs bocsánat". Kifejezte abbéli reményét, hogy a nyomozás gyorsan lezárul, és hogy a merénylet szervezői, megrendelői és végrehajtói számára nem lesz kegyelem.
A RIA Novosztyi hírügynökség keddi közlése szerint az orosz biztonsági szervek ukrán szakszolgálatok által egy tömegrendezvény ellen kitervelt terrorcselekményt akadályoztak meg az azovi-tengeri megszállt Bergyanszk kikötővárosban. A gyanúsított, az ukrán állampolgárságú Vitalij Rasztorgujev, aki július 16-án egy házi készítésű, távirányítású pokolgépet helyezett el egy gépkocsi alá, a jelentés szerint beismerő vallomást tett. A merényletkísérletet egy térfigyelő kamerának köszönhetően sikerült megakadályozni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve