Az SNB által kiadott rövid közlemény megjegyzi, hogy a két jegybank a megállapodást csak elővigyázatossági alapon kötötte, azaz nem számolnak azzal, hogy a swap keretből (melynek összege nem ismert) a lengyel jegybank ténylegesen igénybe is venne svájci frankalapú forrásokat.
A 2008-2009-es akut pénzügyi válság idején a svájci és a lengyel jegybank már kötött egy egyhetes swap megállapodást és ezt követően néhány hónappal később - 2009 januárjában - ugyanilyen mintára a magyar jegybanknak is volt egy ilyen megállapodása. 2010. január közepén a lengyel, a magyar, illetve a svájci jegybank, valamint az Európai Központi Bank közös közleményben jelentették be, hogy felfüggesztik a megállapodást, mivel javultak a piaci svájci frank forrásszerzési lehetőségek, ezért visszaesett az érdeklődés a swap keretek iránt a kereskedelmi bankok részéről. Az MNB utoljára január közepén utoljára hirdetett meg az egyhetes EUR/CHF FX-swap tendert.
Ezekre a keretekre azért lehet szükség, mert a gyengülő nemzeti deviza, illetve a piaci stressz fokozódása devizaalapú likviditáshiányt okoz az érintett bankrendszerekben, amely hiányt a jegybankok ezekből a swap keretekből elérhetővé tett forrásokkal enyhíteni tudják. A frankalapú likviditási igény a korábbi évek frankalapú hitelezéséhez kötődik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve