A mai nappal a minszki jegybank újabb történelmi csúcsra, 5 százalékkal 35 százalékra emelte az alapkamatot. Közleménye szerint ez a makrogazdasági stabilizálásra tett újabb lépés, amelynek célja a belarusz rubel árfolyamára nehezedő nyomás és az infláció mérséklése - jelentette a minszki Telegraf. Ugyanakkor Nagyezsda Jermakova, a központi bank elnöke elismerte, hogy bár a lakossági betétek és hitelek kamata már 40-45 százalék, így bár a jegybanki kamatemelés közelebb hozza annak szintjét az inflációét, azt nem képes elérni. Az infláció a tavaly szeptemberihez képest a múlt hónapban elérte a 79,6 százalékot, és az év végére már 100 százalék fölötti pénzromlást várnak. Tavaly év végén 211-re a kormány 7,5-8,5 százalékos inflációt prognosztizált, és még májusban is csak 33-39 százalékost.
Még egy csúcsot sikerült elérnie a gazdaságnak: tegnap 1 dollár ára a minszki valutatőzsdén 300 rubellel, 9010-re emelkedett, és az elemzők szerint az árfolyam hamarosan elérheti a 12 ezret is. A hatóságok mindent megpróbálnak, hogy csökkentsék a valuták iránti keresletet. Alekszandr Lukasenko elnöki rendelettel visszaállította azt a 2006 elején megszüntetett gyakorlatot, hogy csak útlevél bemutatásával lehet pénzt váltani, s a beváltók adatait elektronikus nyilvántartásba veszik - írta a BelaPAN hírügynökség.
Ennek ellenére Lukasenko orosz újságírókkal találkozva ismét azt állította, hogy az ország nincs válságban, szembenéz problémáival és megoldja azokat - csak pánik és hisztéria a valutapiacon, de mint mondta, az év végére az is meg fog szűnni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve