Csak a napokban derült ki, hogy Antoni Macierewicz lengyel hadügyminiszter "feltűnés nélkül" távozott az uniós országok nem hivatalos szeptemberi pozsonyi találkozójáról - idézte a lengyel sajtó a nyugati média értesüléseit. Még a Lengyelország feliratú táblát is magával vitte, hogy ne legyen feltűnő a hiánya.
Az ok a francia-lengyel viszony fagyossá válása a lengyel hadsereg helikopterbeszerzési tenderének felülvizsgálása miatt. Francois Hollande francia államfő és kormányának hadügyminisztere szintén emiatt mondta le részvételét egy varsói nemzetközi találkozón. Válaszul a lengyel küldöttség nem utazik el a párizsi fegyverbemutatóra.
Még sem kell
A történet előzménye, hogy az előző kormány, amelyet a mérsékelt jobboldali Polgári Platform vezetett, egy tender nyomán 50 Caracal típusú francia helikoptert rendelt 13,4 milliárd Zlotyért (3,4 milliárd dollár). A gépeket az Airbus szállította volna azzal a vállalással, hogy a bevételből beruházásokat valósít meg Lengyelországban, amelynek nyomán 6000 munkahely jött volna létre.
A tavaly novemberben hatalomra került, a radikális jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) vezette kormány, azonban kevésnek tartja a cég vállalásait, ezért felmondta a megállapodást. Ezt követően az amerikai Sikorsky licence alapján Lengyelországban készülő Black Hawk helikoptereket rendelt.
Kéne a régiós piac
Az ügy már az első fordulóban is nagy vitát váltott ki, mert az amerikai cég végül is már meglévő lengyel gyártási kapacitásaira támaszkodva indult (és vesztett), míg az Airbus csak az üzlet nyomán fektetett volna be az országban.
A Sikorsky szeretné megszerezni a teljes kelet-közép-európai régiót, amelynek országai kénytelenek lecserélni a szovjet időkből marad Mi-24-es gépeiket - derül ki az iho.hu cikkéből.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve