Az északnyugat-olaszországi Lombardia és Piemonte tartományban, az észak-keleti Venetóban, valamint Emilia-Romagnában egyszerre vezetik be dízelüzemű járművekre vonatkozó tilalmat.
Október elsejétől a felsorolt tartományok 30 ezer lakosnál nagyobb városaiban dízelstop lesz érvényes: a forgalomkorlátozás minden héten hétfőtől péntekig tart, és az Euro 3-as besorolású vagy még ennél is alacsonyabb környezetvédelmi kategóriába tartozó dízel- és benzinüzemű gépjárművekre vonatkozik. A korlátozás napi időtartama tartományonként és városonként változik: Milánóban reggel fél kilenctől este fél hétig tart. A szabálysértők minimum 80 euró bírságra számíthatnak, a felső határ pedig akár a 600 eurót is túllépheti, ha ugyanaz a jármű sorozatosan sérti meg a tilalmat.
Kapcsolódó
Emilia Romagna tartományban a szigorítás az Euro 4-es dízeleket is érinti.
A rendelkezés március 31-ig érvényes. Addig is, ha az intézkedések ellenére a szmog túllépi a megengedett határértéket, további szigorítások várhatók akár hétvégenként is.
A számítások szerint a dízel járművek közlekedésének korlátozása a térségben több mint 2 millió személygépkocsit és majdnem 800 ezer furgont érint. A tervek szerint 2020-tól az Euro 4-es, 2025-től pedig az Euro 5-ös dízelautókat is kivonják a régió forgalmából.
A Pó-alföld Európa egyik legszennyezettebb levegőjű térségének számít. A szennyező járművek a terület járműparkjának egynegyedét teszik csak ki, de a mérések szerint a levegő szennyezéséért 60 százalékban felelősek. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (Aea) idei adatai szerint a kontinensen évente 432 ezer ember hal meg légszennyezettség miatt, ebből több mint 91 ezer Olaszországban.
A kép forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve