A helyi sajtó szombati jelentése szerint Eric Forcada művészettörténész néhány festmény restaurálása után kezdett el kételkedni a gyűjtemény egy részének eredetiségében - idézi az MTI hírét az atv.hu.
A France Bleu rádió szerint kulcsfontosságú volt, hogy több festményen olyan épületek láthatók, amelyeket az 1857 és 1922 között élt Terrus halála után emeltek. Az aggályok nyomán szakértői bizottság alakult a festő elne-i múzeumban őrzött képeinek vizsgálatára, amely megállapította, hogy 82 alkotás, vagyis a kollekció több mint fele hamis, nem készíthette őket Étienne Terrus.
A Katalónia francia vidékén fekvő Elne önkormányzata feljelentést tett a hatóságoknál és 160 ezer euróra becsülte a múzeumot ért kárt. Az intézmény két évtized alatt gyűjtötte össze a festményeket, rajzokat, akvarelleket, hogy méltó gyűjteményt állítsanak össze a festő emlékére, aki ott született és ott is hunyt el. "A látogatók helyébe képzelem magam, akik fizettek a belépőért, és hamis képeket láttak. Elfogadhatatlan" - mondta Yves Barniol polgármester.
Képünkön a dél-franciaországi Elne városka Étienne Terrus műveinek szentelt múzeumában látogatók a festő "Le clocher de Ria" című fetményét nézik. Fotó: AFP Photo/Raymond ROIG
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve