A Napi Gazdaság hétvégi számának cikke
Habsburg-Lotaringiai József Ágost főherceg gyémántja lesz a szenzáció a Christie's november 13-i genfi ékszerárverésén − derül ki a világ legnagyobb aukciósházának közleményéből. A 76,02 karátos, hibátlan, színtelen kő abból a legendás indiai Golconda-bányából került ki, ahonnan a legismertebb, a történelemben legjobban követett gyémántok, mint például a brit királyi koronát ékesítő 105,6 karátos Koh-i-Noor.
A Christie's nem hozta nyilvánosságra, mennyire becsüli a szakmában "József főherceg gyémántként" ismert drágakő értékét, de közleménye szerint jóval 15 millió dollár fölötti összeget várnak érte; 19 évvel ezelőtt ugyancsak a Christie'snél szerepelt árverésen ez a gyémánt, akkor 9,7 millió svájci frankért kelt el (ez mai árfolyamon 10,5 millió dollárnak felel meg).
Azt nem tudni pontosan, miként került ez a ritkaság a Habsburg-család birtokába, de első bizonyított említésekor már az 1872-ben Alcsúton született József Ágost főherceg − József nádor unokája − tulajdonában volt. A Christie's szakértőinek ismeretei szerint még életében átadta fiának, Ferenc Józsefnek, legalábbis az ő nevén került letétbe 1933-ban a Magyar Általános Hitelbanknál. Három évvel később ismeretlen vevő vásárolta meg, utána nyoma veszett − legközelebb 1961-ben bukkant fel a kő egy londoni árverésen.
A XVIII. század elejéig a Golconda és egy kis borneói bánya volt az egyedüli ismert gyémántlelőhely, a Golconda-gyémántok különösen rendkívüli átlátszóságukról híresek. Az aukciós rekordokat azonban rendre a ritkább színes gyémántok érték el idáig: az abszolút csúcsot egy 24,78 karátos rózsaszín gyémánt tartja (Napi Gazdaság, 2010. november 11.), amelyet 2010 novemberében vett meg a Sotheby's genfi árverésén a legismertebb ékszerészek egyike, Laurence Graff 45,4 millió svájci frankért (46 millió dollár).
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve