Az aláírással a kormányzat év végi részleges leállásának veszélye elhárult, ugyanis annak finanszírozása csak hétfőig volt biztosított - írta az MTI nyomán az Index.
Amennyiben Trump nem szignózta volna a kemény alkuk árán tető alá hozott kétpárti egyezséget a költségvetésről és a gazdasági mentőcsomagról - összesen mintegy 2300 milliárd dollár sorsáról volt szó -, akkor a kormányzati intézmények dolgozóinak milliói kényszerülhettek volna keddtől fizetés nélküli szabadságra.
A kormány részt vett az 5500 oldalas tervezet megalkotásában, és a törvényt már nagy többséggel elfogadta a törvényhozás mindkét háza, Trump mégis halogatta a büdzsé törvénybe iktatását. A múlt kedden még azzal fenyegetőzött, hogy nem írja alá. A Twitteren közzétett videójában azt követelte, hogy a koronavírus-járvány okozta terhek enyhítésére - a gazdaságélénkítés jegyében - minden egyes állampolgárnak 2000 dollárt juttassanak a törvényben szereplő 600 helyett, amivel sajtójelentések szerint közeli munkatársai közül is sokakat meglepett.
Az elnöknek más követelései is voltak, és nem tudni, hogy végül miért állt el tőlük, és írta alá mégis a törvényt. Egyes értesülések szerint a tanácsadói győzték meg erről a leköszönő elnököt, aki a karácsonyi ünnepeket a floridai üdülőjében töltötte.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve