Az elnök konkrétan Bolton Venezuelával és Észak-Koreával kapcsolatos álláspontját minősítette tévedésnek - idézi az MTI az elnököt.
"Messze nem volt képben Venezuelát illetően" - mondta volt nemzetbiztonsági tanácsadójáról. Bolton kifejezett nagy tévedésének nevezte, hogy szerinte megsértette Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt azzal, hogy a "líbiai modellt" javasolta neki, vagyis azt, hogy a meggyilkolt Moammer el-Kadhafi líbiai vezetőhöz hasonlóan mondjon le országa teljes atomarzenáljáról.
Kapcsolódó
"Megértem Kim Dzsong Unt, nézzék meg, mi történt Kadhafival. Nem keménynek kell lenni, hanem okosnak" - hangsúlyozta Trump.
Öt "nagyon kvalifikált" személlyel tárgyal, közülük választja ki Bolton utódját. Név szerint azonban egyiküket sem nevezte meg. Amerikai sajtóértesülések szerint a posztra esélyesek között van
- Steve Biegun, a külügyminisztérium Észak-Koreával foglalkozó különmegbízottja,
- Rob Blair, a Fehér Ház ügyvezető kabinetfőnöke
- Mick Mulvaney, a Fehér Ház kül- és biztonságpolitikai tanácsadója,
- Richard Grenell, az Egyesült Államok berlini nagykövete, és
- Robert O'Brian, aki amerikai túszok kiszabadításának tárgyalójaként szerzett nemzetbiztonsági tapasztalatokat.
Újságírók kérdéseire válaszolva kitért Iránra is. Ismételten azt hangoztatta, hogy az amerikai kormány készen áll a tárgyalásokra, és szerinte Teherán is akar tárgyalni. "Mi készen állunk megállapodást kötni, de ha nem megy, nekünk úgy is jó". Arra a felvetésre, hogy a Haszán Róháni iráni államfővel tartandó esetleges találkozója előtt hajlandó lenne-e enyhíteni az Irán ellen hozott szankciókon, azt válaszolta: "majd meglátjuk, mi lesz". Teherán egyébként egy esetleges találkozó előfeltételéül szabta a büntető intézkedések eltörlését.
Arra a kérdésre Trump nem akart válaszolni, hogy Nicolás Maduro venezuelai elnökkel tervez-e találkozót.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve