A német szövetségi közigazgatási hivatal honlapján megjelent tájékoztató szerint a 2500 eurós (775 ezer forint) egyszeri juttatás azoknak jár, akiket német állampolgárságuk vagy nemzetiségük miatt 1939. szeptember 1-je és 1956. április 1-je között "idegen hatalom által", erőszakkal vagy fenyegetéssel kényszermunkára fogtak.
A kárpótlás csak civilként végzett kényszermunka után jár, a hadifogolyként végzett kényszermunka nem jogosít a juttatásra.
A kárpótlást kényszermunkás, illetve elhunyt kényszermunkás özvegye vagy gyermeke kaphatja meg.
A kárpótlást igényelni kell a szövetségi közigazgatási hivatalnál. A kérelemhez szükséges csatolni a kényszermunka végzését igazoló dokumentumokat. A kérelmet 2017. december 31-ig lehet eljuttatni a hivatalhoz.
Tavalyi döntés
A német állam humanitárius gesztusának szánt jelképes összegű kárpótlásról a szövetségi parlament (Bundestag) döntött tavaly novemberben a 2016-os költségvetési törvény elfogadásával. A jogszabályhoz a Bundestag költségvetési bizottsága által benyújtott módosítással összesen 50 millió eurót különítettek el erre a célra. A tervek szerint az idén 20 millió eurót, jövőre és 2018-ban 15-15 millió eurót fizetnek ki.
A Bundestag a német elüldözöttek szövetségének (BdV) évtizedes követelésére határozott a kárpótlásról.
A BdV adatai szerint több millió embert hurcoltak kényszermunkára német állampolgárság vagy nemzetiség miatt. A második világháború után, 1947-ben - a kárpótlási jogosultság alól kivont hadifoglyokkal együtt - nagyjából 4 millióan lehettek.
A BdV adatai alapján Magyarországról mintegy 30-35 ezer német nemzetiségű civilt hurcoltak kényszermunkára a Szovjetunióba. A málenkij robot néven is ismert kényszermunkára kötelezettek között 30 ezer erdélyi szász, valamint 33 ezer bánsági és 5 ezer szatmári sváb is lehetett.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve