A meghosszabbítás alapja az uniós csúcsvezetők azon márciusi közös elhatározása, hogy a szankciók feloldásának előfeltételeként maradéktalanul teljesíteni kellene az ukrajnai békés rendezést célzó minszki megállapodáscsomag előírásait. A minszki előírások teljesítésének kitűzött határideje ez év december 31. Az EU tavaly júliusban hozta meg Oroszország elleni szankciós döntését, majd annak érvényét szeptemberben megerősítették.
Az intézkedések értelmében korlátozzák egyes orosz bankok és vállalatok hozzáférését az európai tőkepiachoz, valamint tiltják a fegyverek és a katonai jellegű végfelhasználásra szánt (egyébként kettős rendeltetésű) termékek, továbbá bizonyos energetikai technológia Oroszországba történő exportálását.
A luxembourgi megbeszélésen részt vevő Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter magyar újságíróknak azt mondta, Magyarország reméli, hogy a minszki megállapodásokat mindenki be fogja tartani. "Mi kizárólag a békés megoldást támogatjuk" - szögezte le, és megállapította, hogy a békés megoldás kizárólag a minszki megállapodások megvalósulása nyomán érhető el.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve